Az előző bejegyzés kapcsán több ismerősöm jelezte, hogy sokkal bővebben ki lehetett volna fejteni a Hogyan? - kérdésre adható válaszokat. Valóban, én is éreztem, miután feltettem az írást, hogy vérszegényre sikerült. Úgyhogy itt a második rész, ahol a tervek szerint egy fokkal alaposabban járom körbe a témát.

Induljunk ki közvetlenül abból, hogy mi a cél? Elolvasni egy regényt. Értelemszerűen, azoknak lesz érdemes erről beszélni, akik amúgy nem olvasnak, de szeretnének (újra) rátalálni a szöveg világára. Persze, a nem olvasókat megszólítani egy blog formájában elég nehéz, de majd meséljétek el nekik is.

Az első meghatározó olvasmányélmény gyakran nem egy iskolai kötelező. Ha valaki még soha nem állt neki egy irodalmi szövegnek úgy, hogy azt igazán magáévá akarta tenni, csak a kényszert és a nyomást fogja érezni a terjedelmes művek láttán. Ahhoz, hogy saját élményre tegyen szert, önálló választásra van szüksége. Ha pedig olyas valakiről lenne szó, aki élete egy szakaszában elfordult a könyvektől, és abbahagyta a rendszeres olvasást, akkor újra fel kell kelteni az érdeklődését.

Meghatározó lehet egy barát vagy családtag ajánlása arra vonatkozóan, hogy az adott regény mennyire lehet testhezálló, de a végső választást mindenképpen az fogja meghozni, aki kézbe veszi majd a könyvet. Természetesen olyan szempontok alapján fog választani, amiket első ránézésre meg lehet állapítani. Biztos recept az érdektelenséghez a hatszáz oldalas regény, semmitmondó címmel és egy jellegtelen, fehér borítóval, legyen bármilyen zseniális a mű. Ha olvasóként ajánlani szeretnél valakinek, inkább rövidebb terjedelmű, könnyebb szöveget válassz, ami elindítja őt egy úton.

Elkezdeni olvasni - és most a rendszeres olvasásra gondolok - nem könnyű. Idővel hobbivá tud válni, de ha gyerekkorban nem alakul ki az olvasás rutinja, nehéz felkelteni az érdeklődést. Meggyőződésem szerint a könyv nem olyan, mint egy kábítószer, amit első alkalommal fogyasztva varázslatos élményt nyújt, aztán jön a sóvárgás az újabb és újabb fejezet iránt. A könyv munka. Nyomon követni a cselekményt, belehelyezkedni az elbeszélő nézőpontjába vagy azonosulni a szereplőkkel, kemény intellektuális meló. Banális megfejtésnek tűnhetnek ezek, mégsem magától értetődők annak, aki nem olvas.

Az első kötelező, amit elejétől a végéig tisztességesen elolvastam, a középiskola első évében jött el. Egészen addig rövidítésekkel, filmes adaptációkkal és félig elolvasott művekkel, másokról átmásolt olvasónaplókkal lavíroztam a háziolvasmányok mezején. Utáltam a kötelezőket. Az Odüsszeia 400 oldalnyi archaikus szövegként első ránézésre kihívásnak tűnt, de amúgy is érdekelt az antik görög mitológia, és akkoriban láttam a Tróját, ami segített belehelyezkednem ebbe a világába. Ráadásul egy viszonylag egyszerű fogással sikerült megkönnyíteni a dolgomat, ugyanis a MEK-ről letöltött hangoskönyvet hallgatva olvastam magam végig az eposzon, és így lett ez az első elolvasott kötelezőm.

Ezzel a módszerrel le tudott kötni az olvasás, de ez nem mindig van így. Ha egy könyv nem tetszik, abba kell hagyni. Nem erőltetni, nem szenvedni vele, különben egy rossz olvasásélmény rögzül, ami miatt még kevésbé akarunk majd leülni.

Ha már nem taszít a könyv, a lényeg, hogy legyen rendszeresség az olvasásban. Az előző bejegyzésben is kiemeltem, mennyire fontos megtalálni a megfelelő helyet és időt, ezt nem győzöm ismét hangsúlyozni. Akkor jó olvasni, amikor jól esik, és ott, ahol jól esik, különben az egész értelmét veszti, hiszen megszűnik élményként jelen lenni a hétköznapokban. Ehhez nagy segítség, ha felosztjuk a teljes szöveget, és falatonként fogyasztjuk. A felosztás mértéke lehet a fejezet, vagy annak híján 10-20 oldalas egységek. A lényeg, hogy olyan léptékkel haladjunk, ami hagy időt az elmélyülésre, de nem elég ahhoz, hogy unalomba fulladjon az olvasás.

Amint sikerült befejezni az olvasott könyvet, máris jöhet következő! Érdemes kisebb lépésekkel tágítani a horizontot, és elsőként ugyanattól az írótól, vagy kortársától választani a valamit, esetleg olyat, ami referenciaként megemlíthető, vagy stílusában hasonló.

Azt hiszem, eleget csavartam már ezt a témát, és semmiképp nem akarok a nagy megmondóember szerepében tetszelegni, aki mindenkinél jobban tudja, mit kéne csinálni. Remélem, sikerült pár emberben gondolatot ébresztenem ezzel a bejegyzéssel, és továbbra is szívesen fogadom a visszajelzéseiteket.