Ritkán van alkalmam tükörbe nézni. Olyan tükörbe, amit számomra idegen emberek tartanak, gátlások nélkül, a legőszintébben. Pedig így kaphatok képet arról, hogyan is lát egy olyan személy, aki éppen csak megismert. Kialakul benne egy kép, feltérképezi a személyiségjegyeimet, a motivációimat. Mindezt pedig úgy, hogy folyamatosan önmagához, vagy a saját fiatalkori énjéhez hasonlít. Nehéz ilyen környezetet találni, mesterségesen megteremteni egy-egy alkalomra pedig úgy érzem, szinte lehetetlen. Az élet organikusan kell, hogy kitermelje számunkra azokat az alkalmakat, amikor egy ilyen szembenézés megtörténhet.

Nem rég kilenc másik emberrel lehetőséget kaptam egy több napos tréningen való részvételre. A közös nevezőnk, hogy azonos cégnél dolgozunk, de egészen szerteágazó területeken, ezáltal még soha nem találkoztunk egymással. A téma egyáltalán nem spoilerezte számomra, hogy mi is fog történni azon a 4 alkalmon, amit velük töltöttem, hiszen egy kommunikációs és egy önérvényesítő tréningről van szó. Nem is a téma nyitotta fel a résztvevőket, és formálta egy csapattá őket.

Alapvetően zárkózott vagyok az új közegekben. Megfigyeltem már magamon, hogy azt a stratégiát választom, hogy megfigyelem az embereket, a reakcióikat, hogyan beszélnek, a véleményformálási képességüket, és leginkább a központi szereplőt, a trénert. Sok korábbi tapasztalatom a totális bullshit kategóriába kényszerítette az efféle alkalmakat, amik csak arra jók, hogy munkaidőben egy kicsit más dolgokkal foglalkozhassunk. Saját magamat is megleptem, amikor ezen a zárt, visszautasító attitűdön fél óra után áttört a kíváncsiság. Elkezdtek érdekelni azok a történetek, amiket a többi részvevő, a kollégáim hoztak a foglalkozásra. Ahhoz, hogy ők is ki merjenek nyílni, szükségem volt arra, hogy az extrovertált énemet a felszínre hozva fejezzem ki magam, ezzel megmutatva mindenkinek, hogy "gyertek velem, ha én kimondtam magamról ezeket, biztos nektek is jobb lesz".

Az első hatórás alkalom végén észrevettem, hogy szokatlan népszerűségnek örvendek a kis csoporton belül. Mintha a magamra erőltetett felszabadultságom olyan hatással lett volna rájuk, amire már rég vártak. Úgy köszöntünk el egymástól, hogy mindenki kiválasztott egy résztvevőt és kiemelte egy pozitív tulajdonságát, amit megtudott róla. Egy addig ismeretlen embertől olyan visszajelzést kapni, miszerint megnyerő személyiség vagy, aki egy adott témával kapcsolatban kifejti a véleményét, és teljes mértékben egyet lehet vele érteni, mert olyan meggyőzően tudsz beszélni, több perspektívából is elemzed a dolgokat, elsőre mellbevágó. Ilyen megállapításokat maximum egy abszurd állásinterjún hangoztatnék magamról, hogy ezzel is megpróbáljam növelni azt a látszatot, hogy értékes vagyok. Az, hogy valaki érdekeitől teljesen függetlenül, láthatóan őszintén egy ilyen mély értelmezésű pozitív képet mutat vissza magamról, megérint és feltölt.

Csak egy voltam a tréningen részvevők közül, és lehet, úgy éreztem, az elején rám figyeltek fel a legjobban, azonban a második és harmadik alkalom során szinte mindenki "felzárkózott". Az emberek kinyíltak. Mindenkinek láthattuk azt arcát, amit visszatükrözve felé, csupa pozitív megerősítéssel tudtuk feltölteni. Hiába nem ez volt a tréningek papíron leírt célja, mégis megtörtént, és olyanná vált ez a négy nap az életünkben, mint egy igazi csapatépítő, ami nem arról szól, hogy melyik kolléganő csíp be hamarabb, vagy melyik kolléga mond nagyobbat a hétvégi pecafogásáról. Egy olyan csapattá forrtunk 24 órányi együtt töltött idő alatt, ahol mindenki tisztában van a másikban rejlő erőforrásokkal, hiányosságokkal. A csoport összetétele kellően diverz volt ahhoz, hogy egy önálló projekt megvalósítása kapcsán mindenkinek meglegyen a maga szakterülete, és olyan kölcsönös bizalom épült ki, ami munkakörnyezetben talán évek alatt tudna csak létrejönni.

Láttam magam előtt az 40-50-60 éves embereket, akik már a kiégés szélén vagy azon túl azt mondják nekem, hogy elhivatott vagyok a saját életem irányítása iránt, hogy milyen naiv vagyok a jelennel kapcsolatban, és mennyire kedvelik bennem a határozott, komplex gondolkodást, ami ötvöződik a humorérzékkel és némi lazasággal. Én pedig láttam bennük, hogy valamikor ők is pontosan ugyanilyen lelkesen tekintettek a jövőbe, és várták, hogy szembetalálja őket az a cél, amiért érdemes élni. Muszáj megörökítenem ezeket a képeket a találkozásról, mert különben elvesznek, pedig szeretném, ha sokáig tudnék emlékezni ezekre az emberekre, akik valós tükröt tartottak elém, ami előtt megállva azt mondhatom, hogy igenis jól nézek ki, és jó az út, amin járok. Ezek a visszajelzések fontosak ahhoz, hogy megszabaduljak a szorongástól, ami sokszor beszűrődik a fejemben. Éppen ezért számomra csoportterápia jellege volt ennek a találkozásnak.

Egészen fura egyetértések és számtalan közös életfelfogás béli közös pont derült ki köztem és egy 58 éves kollégám közt. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de valahogy azt éreztem végig, hogy ennyi idősen szeretnék én is olyan frissen gondolkozni, és a vágyaimnak élni, mint ahogy ő teszi azt közel a hatvanhoz. A negyedik nap végén jutott el a tréning oda, hogy teszteljük magunkat az úgynevezett DISK személyiségtípusok kapcsán. Egyetlen pont eltéréssel töltöttük ki a tesztet. Meglehet, hogy nem minden kérdésre válaszoltuk ugyanazt - nem tudom, de a végeredmény szinte ugyanaz lett. Ezzel szembesülve egymásra néztünk, és majdnem kirázott a hideg.

Hogyan történt ez? Miért számoltak be a legtöbben a tréning végén ugyanazokról az érzésekről, mint amiket bennem megindított ez a négy alkalom? Feltételezhetően a program, aminek kapcsán összekerült ez a tíz ember hasonló típusokat vonzott be, illetve hasonló közegből, vállalati kultúrából érkeztünk, de így is meglepő. Nem szeretném túl misztifikálni, de attól tartok máris megtettem azáltal, hogy formába öntöttem a gondolataimat. A többiek visszajelzései alapján, és megismerve az ő életük egy szeletét, sok mindent megtudtam magamról, amit eddig észre sem vettem, vagy csak reméltem, hogy úgy van.

A csoport és a tréning egésze önmagammal találkoztatott, és másokban is megláthattam azokat a részeket, amik hozzám hasonlók.