Az első mondat leírása okozza a legnagyobb fejtörést. Ezt a helyzetet csak úgy lehet feloldani, ha úgy döntesz, ezzel fogod elkezdeni a mondandódat, amiről egyelőre még azt sem tudod, hova fog elérni. Így legalább már a kiindulópont megvan. Az alapállás.

Ez így még valójában semmi, de minden érdemi alkotó folyamat lényege, hogy a semmiből kell eljutni valahova. Az én helyzetemben a rendkívül közhelyes és semmitmondó gondolatból való kibomlás lesz az. Remélem.

A lustaság az egyik legérdekesebb tulajdonság számomra. Egyszerre foglalja magában azt az elemi ösztönt, hogy minél kevesebb energiabefektetéssel érjük el a célunkat, hogy minél hatékonyabbak lehessünk, és azt a tenni akarás súlya alatt való megbénulást. Az első viszonylag egyértelmű megfejtése a helyzetnek. Nem akarsz lépcsőzni, építs be egy liftet, vagy mozgólépcsőt. Nem akarsz tüzet csiholni a reggeli rántottához, legyen gáztűzhelyed. Tényleg nevetséges szintekre tudnám egyszerűsíteni, miként találkozunk minden nap a lustaság eredményével. Felesleges sorolni, milyen módokon csodálkozhatnánk a civilizált világ vívmányaiban az emberi kreativitásnak és problémamegoldásnak köszönhetően. Persze, ezeknek a tárgyaknak a használata már szinte semmilyen rátermettséget vagy elhivatottságot nem igényel. Megfogod, bekapcsolod, feltekered, és szól, működik, ennyi az egész.

A bénultságot már sokkal tovább kellene magyarázni annak, aki még nem ismerte fel önmaga délutáni döglésében, vagy a céltalan pótcselekvéseiben. A helyzet felismerésében odáig jutottam, hogy az alapállás szerint vagy rengeteg teendőm lenne, vagy túl sok mindenbe szeretnék egyszerre belekezdeni. Egy tapasztalt életvezetési tanácsadó természetesen máris mondaná, listát kell írni. Rendben, próbáljunk meg hierarchiát építeni olyan szerteágazó és sokszor teljesen ellentétes irányokba tartó tényezők közt, amik hosszabb távon vezetnek csak el a céljainkhoz. Nem arról van szó, hogy előbb takarítok, és utána nézek meg egy filmet. Sokkal inkább olyasmikről, hogy ki kéne dolgozni egy pár évvel ezelőtti novella vázlatomat, de ott sorakozik néhány könyv a polcon, amit el is kéne olvasni, meg az elmúlt időszakban felszedtem pár kilót, ideje lenne azzal is foglalkozni. Csak kicsit máshogy csinálni valamit az életemben. Elszakadni a semmitől. Elkezdeni valamit, amibe bele tudom sűríteni azokat a hasznos energiákat, amik máskülönben feleslegesen égnek el.

A kanapén ülve pörgetem a macskás videókat, átmegyek a géphez, lövöldözök egyet össze-vissza, de nem nyerek, főzök valamit, ebéd után egy kis pihenés, az kell az emésztés miatt, elsuhan a délután, este meg jó lenne megnézni egy filmet, de ne valami komoly gondolkodtatót, csak valami lazát mindenféle morális kérdésfelvetés nélkül.

A megszállottság az, aminek mindig is irigye voltam. Ismerek olyan embereket, akiknek a kitartásuk, a céltudatosságuk zavarba ejt, és csak úgy követem, mi történik velük, hogy mindig hozzáképzelem, hogy rendben, de ők nem nyitnak olyan sok irányba, mint én. A megszállottnak megvan az a csapás, amin végighalad. Még ha nincs is előtte konkrét cél, ami felé folyamatosan tör előre, akkor is fókuszált, egy irányba néz. Én meg állok a kereszteződés közepén, és ha el is indulok valamerre, néhány hónap után más dolgok kerülnek előtérbe. Nem hagyok időt magamnak, hogy bármiben is mélyre ássak.

Szétszórtnak tűnhet egy külső szemlélődő számára ahogy bele-bele kapok a hobbijaimba (zene, irodalom, film, színház), de egyikben sem szerzek elég mély jártasságot. Mindez azért van, mert hiába próbálnék listát írni, hierarchiát állítani, nem tudok. A végén pedig ülök a nappalimban, a macskás videókkal, és inkább nem foglalkozok azzal a teherrel, hogy mennyi mindent akarnék csinálni, mert ha úgy teszek, mintha a múltbéli terveim nem is lennének már annyira fontosak, tényleg elvesztik jelentőségüket.

Mindez addig tart, ameddig rá nem veszem magam, hogy idióta módon elkezdjem leírni, ennek az állapotnak a diagnózisát. Addig is kezdek valamit magammal.

Ha tetszett ez a bejegyzés, és szívesen olvasnál más szövegeket is tőlem, oszd meg másokkal is!